Miért fogják le a gyerekeket a fogorvosnál?
2009.11.19. 16:04
Ma a kisfiam élete első foghúzására készült, és érthető módon teljesen be volt tojva. Kisebb korában nagyon szófogadó páciens volt, de most kétségbeesetten tiltakozott először az injekció, később a foghúzás ellen.
Valamiért a fogorvosnő és az asszisztense automatikusan nyúltak érte, hogy lefogják. Valahogy teljesen természetes volt a számukra. (Fontos megemlíteni, hogy a dolog egy magánrendelésen volt, ahol minden egyéb szempontból igyekeztek a kedvünkre tenni.)
Szerencsére, egyetlen intésemre megálltak, és végül mégsem fogták le. Nagyon drukkoltam, hogy ezeket a történéseket Andor észre se vegye.
Azt mondtam neki, hogy fogja meg a kezem mindkét kezével, hunyja le a szemét, és lassan sóhajtozva próbáljon ellazulni. Azt is megbeszéltük, hogy tízig kell számolni, amíg készen leszünk, és az asszisztensnő számol majd menetközben hangosan.
A dolog kisebb húzódzkodás, alkudozás után ment is simán. Andor bátran állta az érzéstelenítő ellenére is fájdalmas kezeléseket. (Azt nem tudom, hogy csak a félelem erősítette-e fel a fájdalomérzetét, vagy valóban szenvedett, de szubjektíve mindenképpen pokoli kínoknak élte meg.)Bár szerencsére végül a foghúzásból gyökérkezelés lett az alku eredménye.
Csak itthon gondoltam bele, hogy ami ott ösztönösen tettem, tényleg helyes volt. Biztosan gyorsabban túl lettünk volna a dolgon, ha lefogják, és akarata ellenére teszik vele, amit kell, de így rengeteget tanult.
Megtanulta, hogy bízhat bennem, és az orvosban, hogy nem élünk vissza azzal, hogy „csak” egy gyerek. Megtanulta, hogy neki is jár, hogy aktív résztvevője, és ne csak elszenvedője legyen a dolgoknak. És megtanulta az önuralmat. Hogy saját maga is képes túl lenni a félelmein. És ezt a tudását már legközelebb is tudja majd használni.
Nem beszélve arról, hogy a várótermekben bizony a legtöbb felnőtt arcán most is ott ül a félelem, amit még ők is gyerekkorukból hoztak magukkal.
Nem akartam, hogy szenvedjen, de azt még kevésbé, hogy egy munkadarabnak érezze magát. Mert az még a szenvedésnél is rosszabb.
Engem soha nem hagyott anyukám lefogni az orvosnál. Vajon ma más ember lennék, ha nem törődött volna ezzel? Azt hiszem, igen.
Szerző: G és A
Szólj hozzá!
Címkék: gyerek anya fájdalom szeretet bizalom fogorvos fogászat foghúzás önuralom fogtömés
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szivarvanyszurkehetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr891537106
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.