Öt év alatt négyszer költöztem. Hozzá szoktam ahhoz, hogy folyton változó világban élek, amihez folyamatosan alkalmazkodnom kell. Mestere vagyok a költözésnek, és egy kicsit élvezem is. Gyorsan felderítem és megszokom az új lakóhelyem. Ebben a folyamatos változásban viszont néhány dolog állandó.

Ilyen dolog például a hat doboz. Legalább hat éve nem nyitottam ki őket, csak, ha valami olyan akad a kezembe, ami bele való. Mégis cipelem magammal albérletről albérletre, föl a harmadikra és le onnan. Óvom, mint egy kincset a kosztól, nedvességtől, így még pincében sosem voltak. Sőt, állandó helyük lett a ruhásszekrényem tetején.

Remélem, már furdalja az oldalad a kíváncsiság, hogy mi lehet a hat dobozban. J Egy álmot őrzök benne. Akkor kezdtem el gyűjtögetni, amikor a fiam még kicsi volt. Minden egyes darabhoz egy-egy emlék fűz, így nem adhatom oda senkinek.

Amikor Andor kisbaba volt, szerettem turkálóban ruhákat vadászni neki. A mai babaruhák annyira nem kényelmesek - inkább csak szépek -, hogy abba nem szívesen öltöztettem volna Andort. Ehelyett békebeli frottír rugikat vadásztam, és igazi, praktikus babaruhákat. Nagyon élveztem, hogy Andor olyan ruhákban csúszhat-mászhat, amik már az én időmben is beváltak. Vadászat közben néha olyasmi is akadt a kezembe, amiből Andor már rég kinőtt. Ettől függetlenül nem tudtam otthagyni, hátha jó lesz majd a következőnek. Ez akkoriban annyira természetes, magától értetődő volt nekem. Hogy lesz következő.

Azóta viszont nagyon sokat változott a világ. Elváltam, elköltöztem, randiztam, összeköltöztem, és most talán hamarosan szétköltözöm. Mindeközben pedig 4 albérlet az öt év alatt. Minden költözéskor egyre nehezebb volt cipelni a hat dobozt fel a lépcsőkön. Ahogy az idő telt, egyre nehezebb volt a remény, hogy lesz még következő gyerek a családban.

Márpedig ostobaság egy reménybe kapaszkodva várni valami távoli és bizonytalan dologra, a mindennapok megélése helyett. Ezért úgy döntöttem, megszabadulok a hat doboztól. Legalább is eltüntetem a saját szemem elől, hogy ne gondoljak arra, valahányszor rájuk pillantok, hogy „de jó lett volna,… de nem lehet”.

Odaadom az anyukámnak, hogy őrizze meg a húgom számára. Hátha a hatdoboznyi tündéri bébi ruha megnyomja nála a „nagy piros gombot”, és végre elszánja magát. J Hiszek abban, hogy ennek a hat doboznak mágikus ereje van. Mint a Frigyládának. Engem mindenesetre megigéznek, ezért a közelükbe sem merek menni. Mint ahogyan a lassan kilenc hónapos szomszéd babát sem dajkáltam meg, pedig lett volna lehetőségem bőven. Nem vagyok elkeseredve, de a szabadságunk kulcsa az, ha nem vágyakozunk hiába. Ha úgy alakul, majd vissza kerül hozzám. :)

Indulj utadra, hat doboz! Teljesítsd a küldetésed. J

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.