"Vonuló felhők felett örökké kék az ég"
2009.11.30. 02:04
Tegnap este tele gondokkal, egy jó veszekedés után, kimentem az erkélyre rágyújtani. Azon morfondíroztam, hogy hogyan tudnék valahogyan megoldást találni erre a fránya rengeteg gondra az életemben.
Kattogtak az agyamban a fogaskerekek, amikor véletlenül fölpillantottan az égre, és ott ragadt a szemem. Csak néztem a vonuló felhőket, a sötétkék esti égboltot, és a Hold udvarát. Szinte belefeledkeztem a látványba. Amikor hirtelen előbukkant egy emlékkép.
Amikor kislány voltam, volt egy emlékkönyvem, mint akkoriban a többi kislánynak. Néhány tanárom, a legjobb barátaim írtak csak bele, és a nagymamám. Nagyon szerettem nézegetni, és ennek köszönhetőem még ma is részletesen fel tudom idézni.
A nagymamám egy idézetet írt, és körberajzolta gyönyörű virágokkal. Tényleg ügyes keze volt, de nekem azok voltak a világ leggyönyörűbb rajzolt virágai.
Az idézet így szólt: „Vonuló felhők felett örökké kék az ég.”
Aztán néhány éven belül meghalt. Még kiskamasz voltam, és ő itt hagyott. Nagymama nélkül. A szeretete, a törődése, a mosolya, a finom teasüteménye nélkül.
De mégis hagyott nekem valamit, talán nem is gondolta végig igazán, talán teljesen tudatosan. Ezt a mondatot, ami már nagyon sok nehéz helyzetben jutott az eszembe, és juttatta eszembe őt, és az én tündérszép, süteményillattal és szeretettel teli gyerekkoromat. A világot, ahol én voltam a hercegnő, és énértem volt minden.
Most azon gondolkozom, hogy vajon tudnék-e választani egyetlen olyan mondatot, ami a saját majdani megszületendő unokámat így végig kísérheti egy életen át. Sokkal az után is, hogy én nem leszek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szivarvanyszurkehetkoznapok.blog.hu/api/trackback/id/tr991562277
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tiborbaja 2010.03.14. 20:10:35
No igen nagyon szinvonalas, néhol mélyen elgondolkodtató-"akár én is írhattam volna, ha tudnék így írni"-írások, gondolatok.
Kékpipacs 2010.05.04. 15:04:35
22 éves koromig írtam naplót, naponta jegyezve fel benne aznapi gondolataimat, hangulataimat. Középiskolai magyar irodalom tanárom javasolta mindannyiunknak a napolóírást, mint módszert a fogalmazási készség fejlesztéséhez. Nem tudom, osztálytársaim vezettek-e naplót. Én nagyon megszerettem és hobbiként űztem - verseket faragtam, elbeszéléseket írtam bele, hullámzó érzelmeimet elemezgettem, szerelmeimet "boncolgattam" benne. Szüleim sem tudtak a létezéséről, jól titkolva rejtegettem 6 éven át az íróasztalom lapja és annak fiókjai közötti résben. Későbbi férjemnek megmutattam az eljegyzésünk táján, aki feleslegesnek találta: már nincs erre szükséged, itt vagyok én neked, velem mindent megbeszélhetsz - és széttépte. Nehezen váltak le a csomókba markolt spirálfüzet oldalatai - mintha a lelkemet szaggatta volna. Az egymásnak írt leveleink is erre a sorsra jutottak - itt vagyok én neked - mondta. Azóta elváltunk. Sokat gondolok a naplómra...
Ez a blog a saját írásaimra emlékeztet... Jó tudni, hogy másnak is szüksége van naplóra - igaz, én nem osztottam meg másokkal a tartalmát, más volt az írásom célja. Gratulálok Réka!!! Remek dolog, amit csinálsz!!!
Ez a blog a saját írásaimra emlékeztet... Jó tudni, hogy másnak is szüksége van naplóra - igaz, én nem osztottam meg másokkal a tartalmát, más volt az írásom célja. Gratulálok Réka!!! Remek dolog, amit csinálsz!!!
G és A 2010.05.04. 15:29:06
Köszönöm szépen :)
Sajnálom, ami a naplóddal történt. Én őrzöm a saját diákkorom naplóját. Ma is gyakran előveszem.
Ha blogolni kezdesz, szólj nekem ;)
Sajnálom, ami a naplóddal történt. Én őrzöm a saját diákkorom naplóját. Ma is gyakran előveszem.
Ha blogolni kezdesz, szólj nekem ;)