Remélem, te azon szerencsések közé tartozol, akik még ehetnek a nagymama finom süteményéből, és kortyolhatják a karácsonyi tojáslikőrt. Még felhívhatod, ha valami jó, vagy éppen valami rossz történt veled. Még bosszankodhatsz vagy mulathatsz az apró zsörtölődésein, a feledékenységén. Talán neked még problémát okoz, hogyan szervezd úgy a Karácsonyt, hogy egy kicsit veled is lehessen. Sajnos nekem ez már mind múlt idő, és nagyon irigyellek.
 

Azért nincs miért sajnálnod. :) A mindennapjaimban még mindig ott van a nagymamám, és gyakran eszembe jut, ha éppen büszke lehetne rám, vagy elszomorítaná, ami velem történt. Néha elgondolkozom, vajon ma milyennek látna engem, a családot, a kisfiam? Vajon mit gondolna a világról, amiben ma élünk? Vajon ma hogyan segítene át egy-egy kedves, bíztató szóval engem és a családom a kríziseken?

Egy szó, mint száz, a nagymamákra nagy szükség van. Még akkor is, ha néha komoly szervezést jelent, hogy a nagyi ne maradjon magára a nehézségeivel, az egészségügyi problémáival.

Tudod, hogy az emberi faj ebből a szempontból különleges? A legtöbb állat életében sohasem érkezik el a menopauza. Életük végéig újra és újra életet adnak a kölykeiknek, így teljesítve a bölcs természet parancsát. Az állatvilágban általában nincsenek klasszikus értelemben vett nagymamák.
 

A tudósokat elkezdte érdekelni, hogy nálunk, és néhány más emlősnél miért van mégis így? Hiszen kinek hiányzik a klimaxszal járó hőhullámok hada, a csontritkulás és a többi kínzó tünet? És miért is ne lehetnénk kismamák 50 évesen is?

Az egyik lehetséges válasz az, hogy a nagymamák bizony evolúciós szempontból is nélkülözhetetlenek. A kor előrehaladtával a női test „elhasználódik”, egyre nagyobb kockázattal jár újabb gyermeket kihordani és megszülni. Az ember a kétlábra állása óta a legsebezhetőbb, leggyengébb ebből a szempontból. A „genetikai befektetést” viszont védeni, támogatni kell. Így az idősebb nőstények az állatvilág néhány fajában is az unokák gondozásába fektetnek energiát az új utódok létrehozatala helyett.

Egy idősebb nőstény ősembernek már általában voltak gyermekei, nagy tapasztalatra tett szert, így besegített az utódok gondozásába, nevelésébe. Ha belegondolsz, hogy ma sem könnyű egyszerre több gyereket megvédeni - ahány van, annyi felé szalad - el tudod képzelni, mint jelentett ez a veszélyekkel teli őskorban. Nem beszélve arról, hogy mivel a nagyinak nem volt már pici porontya, aki hátráltathatta volna a gyűjtögetésben, sokkal több élelmet tudott összeszedni, mint amennyit a kisgyermekes, fiatalabb társai. Ezzel is hozzájárult a törzs genetikai örökségének védelméhez.

Azért van néhány példa az állatvilágból is. A menopauza jelenségét megfigyelték az elefántoknál és a gömbölyűfejű delfineknél is. Az elefántoknál 50 éves kor körül, a delfineknél 30-40 éves kor között jelentkezik. A gömbölyűfejű delfinek például 50-250 fős családokban élnek, és ezek a családok jelentős számban tartalmaznak a menopauzán már átesett nőstényeket is. Kísérik a falkát és ugyanolyan megbecsült tagjai a delfintársadalomnak, mint bármelyik másik társuk. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az állatok a buták, pedig ők valahogy mégis látják a nagymamák jelentőségét. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.