Egyszerűen nem vagyunk hajlandóak megérteni. Hiszen mi nem lehetünk felelősek ezért! Hiszen otthon nem csinál ilyet! Bárcsak látná az óvó néni, hogy Pistike otthon milyen jó gyerek!

Nem vagyunk hajlandóak megérteni, mert ha megértenénk, be kellene látnunk a felelősségünket. Hogy bizony Pistike nem bunyózna, ha valamilyen módon ne tükrözné a mi saját viselkedésünket.

Persze, én nem verekszem, azt nem tükrözheti. Akkor meg honnan veszi ezt a viselkedést?

Szerintem az erőszakot már azzal tanítjuk a még ölben játszó 8-10 hónapos kisgyermekünknek, hogy agresszióként reagálunk a játékára, ahogy ütöget minket. Pedig esze ágában sincs bántani, csak tapasztalni akar, és élvezi, hogy hatással van a világra. Sokszor csak simogatni szeretne, de arra még a koordináció hiányosságai miatt nem képes.

Mi meg rászólunk, néha akár indulatosan, hogy „Pistike, nem szabad bántani a mamát”. Erre meg ő talán azt gondolja, hogy „Ugyan miért nem szabad, amikor olyan muris, hogy a mama pofákat vág attól, amit csinálok?” Mondhatnánk neki azt is, hogy „fáj nekem, ha ezt csinálod”, vagy „bibis leszek, ha ütögetsz”. Akkor magától is abbahagyná, hiszen szeret, és nem akar ártani. De mi megtanítjuk neki, hogy mit kell tennie, ha bántani akar, mert ilyenkor úgy szólunk rá, mintha ez lenne a szándéka.

Ez sok mindennel így van. Pedig egy gyerek nem kis felnőtt. Hiányzik még belőle az a szándékosság és rafinéria, amit sokszor feltételezünk. Elszomorodom, amikor úgy beszélnek a szülők a gyerekükről, mintha az arra esküdött volna fel, hogy megkeserítse az életüket. „Pistike már megint üvölt, folyton ezt csinálja, nem hagy élni sem.”

A verbális agresszióval ugyanígy van. Csak az kevésbé látványos. Ha a gyerek élcelődésére, úgy reagálunk, mintha egy felnőtt bántott volna meg szándékosan, és visszaszólunk valami még vitriolosabbat, megtanítjuk neki, hogyan taposson a másik lelkébe pusztán szavakkal. Pedig ő csak játszott, és élvezte, hogy hatást váltott ki azzal, amit mondott.

Van, aki szerint ez hatalom, és az sem baj, ha a gyerek megtanulja, hogyan működik a világ. Szerintem meg szánalmas, ha egyik ember csak úgy tud elbírni a másikkal, ha szánt szándékkal vérig sérti.

Remélem, most már érted, hogy ha Pistike beszól valami gorombát, arra nem az a jó válasz, hogy „Pistike, ne legyél már ilyen bunkó, nem szabad ilyet mondani!”, hanem vagy humorral elvenni a dolog élét, vagy egyszerűen és őszintén megmondani, hogy ez nem esett jól. Mert nem biztos, hogy tudatában van annak, hogy gorombán viselkedett.

Amikor a kiskamasz fiam odaveti nekem, hogy „De nagy a feneked, mama.”, erre általában az a válasz, hogy „De még mekkora! És ha rád ülök a nagy fenekemmel, olyan lapos leszel, mint egy palacsinta.” Az én kis palacsintám meg majd összeesik a nevetéstől, és a szeretet, bizalom, amit egymás iránt érzünk, ép marad.  És eszébe sem jut, hogy komolyan mondjon olyasmit, amivel megbánt.