A minap hallottam, hogy az anyák 70 %-nál alakul ki a szülés utáni melankólia, az úgynevezett Baby blues. Az is gyakran előfordul, hogy a deprimált hanlgulatból depresszió lesz. Azon gondolkodtam, vajon mi lehet ennek az oka.

Ami után megszületett a fiam, bizony egy időre én is nagyon lehangolt lettem. Pedig egyébként világ életemben a társaság katalizátora voltam, és minden bulin pörögtem. Mindenki vidám természetűnek ismer, ezért nagyon meg voltam lepve.

Igazából szégyelltem magam, hogy nem úgy élem meg az anyaságot, ahogyan azt kellene. Úgy éreztem, több lenne elvárható, hiszen mindenki arról áradozott, hogy az anyaság milyen csodálatos dolog. Persze, tényleg az volt, de egyben rettenetesen nehéz is. Igyekeztem is, hogy a nehézségek ellenére is, a korábban magammal szemben kialakított elvárásoknak megfelelően boldog legyek.

Tudtam, hogy az oxitocin hatására nagyon érzékeny leszek, és nem lepődtem meg azon, hogy a kiteregetett kisruhák puszta látványától is elsírtam magam. Jókat bőgtem minden filmen, és csak néha akasztott ki az érzékenységem, mert tudtam, hogy ez a kisbabámért van így.

Arról viszont senki nem beszélt, hogy az első néhány szoptatás bizony nagyon fáj, és az elején nagyon kimerült és testileg is érzékeny leszek. És még egy csomó először tapasztalt nagyon nehéz tünetről, ami a szülést követi. Ezzel valahogy nem dicsekszünk. Sőt, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mi is szenvedtünk, és nem adjuk tovább a tapasztalatot. Talán, mert azt hisszük, hogy nem boldog anyukának lenni ciki. És másokat is ere tanítunk.

Pedig gondolj csak bele! Eddig voltál te, az egész életeddel, az álmaiddal, a gondolataiddal, amibe befurakodott egy lény. Magába szív belőled sok mindent. A génjeidet, a táplálékot, a tulajdonságaid egy részét. Mindezek mellett figyelmet követel, és szétterpeszkedik az életedben. Felemészti a tested, a gondolataid, az idődet. Az életed középpontjává válik, és az identitásod alapja lesz, hogy anya vagy.

Ennek a feldolgozásához nem elég az a kilenc hónap. A terhesség alatt lassan szokhatsz a gondolathoz, de amikor megszületik a baba, berobban az életedbe, és nincs időd felfogni sem, olyan gyorsan kell változnod. Valaki olyanná, akit még el sem tudsz képzelni. Nem is sejted, milyennek kellene lenned jó anyaként, csak próbálkozol, és igyekszel. És persze kétségbe esel minden hibádtól, mert átéled a felelősségét annak, hogy egy önálló embert nevelsz.

A szakirodalom szerint a Baby blues 78 napig tarthat, ezután már teljes joggal gyanakodhatunk depresszióra. Feldmár András, Kanadában élő magyar pszichiáter szerint szerepekben élünk. A depresszió szerinte az az állapot, amikor megelégelve és ledobva a maszkjainkat, hirtelen nem tudjuk, hogy kik is vagyunk, és maszk nélkül hogyan tovább. Már nem vagy az, aki voltál. Hát akkor ki vagy? Kivé kell válnod? Ki dönti el, ki mondja meg, hogy milyennek kell lenned, ha még te magad sem tudod, olyan hirtelen történt minden? Mi lesz most veled?

Az egészben az a vicc, hogy ha lemondasz a megfelelési kényszerről, akkor lehetsz olyan boldog, mint ahogy azt mondják. Tehát, egy a lényeg. A recept, hogy a lehető legjobban vészeld át a Baby blues-t: Készülj fel rá, hogy nem lesz fenékig tejfel, és ne érdekeljen, hogy mit gondol más, vagy hogy mit vártál korábban magadtól. Figyelj magadra, és élvezz ki minden boldog, önfeledt pillanatot, ne hagyd, hogy bármi beárnyékolja az örömödet. Ha így teszel, nagyon boldog leszel, megígérem. De nem úgy, mint a magazinok címoldalán vigyorgó trendi sztárkismamák. Hanem igaziból. A babával, akinek te vagy az egész világ.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.